Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az olasz bajnokságban szereplő Atalanta csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy véglegesen megvásárolták Duvan Zapatát.
A 28 éves kolumbiai támadó 2018 júliusában került kölcsönbe az Atalantához két évre, de még a szerződés lejárata előtt érvénybe léptették ez a vételi opciójukat, így végleg megvásárolták a játékost. Zapata 2023. júniusáig írt alá régi-új csapatához, a kivásárlási ára pedig 12 millió euró volt, viszont ezelőtt már fizettek 14 millió eurót a Sampdoriának a kölcsönért, így összesen 26 millió euróba került a támadó az Atalantának.
Zapata remekül teljesített már eddig is a csapatban, hiszen 59 mérkőzésen 35 gólt szerzett, a szezonban pedig 9 találkozón 6 találatnál jár úgy, hogy a legutóbbi három hónapot sérülés miatt kihagyta.
“Nagyon boldog vagyok. Először is meg szeretném köszönni az Atalantának a belém fektetett bizalmat. Már az első naptól kezdve szívesen láttak itt Bergamóban, és tudom, hogy valami fontosat építünk itt, és valami nagy dolgot fogunk véghez vinni.”
– nyilatkozta Zapata a klub hivatalos oldalának.
A támadó korábban a Napoliban és az Udinesében is megfordult Olaszországban, illetve az argentin Estudiantes és a kolumbiai América de Cali mezét is viselte.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.