Elképesztő sztárigazolásra készül nyáron a Juventus – sajtóhír

Paul Pogba megszerzése mellett/helyett ezúttal egy másik elképesztő teória látott napvilágot a világsajtóban a Juventus csapatával összefüggésben…

A The Sun feltételezései szerint az olasz rekordbajnok Juventus együttese a nyári átigazolási időszak során egy mindent elsöprő ajánlatot készül tenni napjaink legjobb hátvédje, Virgil van Dijk megszerzése érdekében a holland hátvéd klubja, a Liverpool részére, ugyanis a torinóiak 150 millió fontot kínálnának a sztárhátvédért cserébe.

A 28 éves holland védő már így is a világ legdrágább hátvédjének számít, hiszen két évvel ezelőtt 75 millió font ellenében igazolt át a Southamptontól a “Vörösökhöz”, nyáron pedig ennek az összegnek akár a duplájáért cserébe adhatja ismét váltásra a fejét.

Az olasz sztárcsapatnál biztosak benne, hogy van Dijk szívesen igazolna hozzájuk, hiszen a Juventus védelmében rendkívül tehetséges honfitársával, Matthijs De Ligttel futballozhatna együtt, és csapattársa lehetne az ötszörös Aranylabdás Cristiano Ronaldónak is. A forrás úgy véli, hogy egy esetleges újabb BL-győzelem és az egyre inkább borítékolhatóvá váló angol bajnoki cím után a klasszis hátvéd új kihívásokat keresne máshol.

A 2019-es Aranylabda-szavazáson Lionel Messi mögött második helyen végző védő nemrég úgy fogalmazott, hogy nem tervez hosszú távon, de egyelőre jól érzi magát Liverpoolban…