Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Jorge Valdano a Time magazinnak adott interjút, amiben több érdekes dologra is kitért napjaink futballjával kapcsolatban – egyúttal tett néhány egészen érdekes megjegyzést is.
Valdano Real Madrid kötődésű, így nem kerülhették meg Zidane-t és az ő ténykedését a klubnál. Az argentin remek “egyszerűsítőnek” nevezte Zizou-t, aki szerinte természetes módon tud viszonyulni a futballhoz. Tudja, hogy vannak jobb és rosszabb játékosok, szinte mindent tud erről a játékról és meg tudja tartani ennek a játéknak az alapvető értékeit. Külön kiemelte még, hogy Zidane akkor sem kezd el pánikolni, ha esetleg vereséget szenved.
Jürgen Klopp mai Liverpooljáról is nagyon jó véleménnyel van. Értékeli, amit a vörösök megvalósítanak a pályán, ugyanakkor Guardiola Barcelonáját még mindig feljebb helyezi. Ez a Pool még akkor is támad, amikor védekezik. Nagyon fizikális játékot játszanak és néha úgy tűnik, sose fáradnak el. Két és fél éve rohannak megállás nélkül – rendkívül eredményesen. Ugyanakkor senki sem volt akkora hatással a világfutballra, mint Pep Guardiola.
Valdano tisztán látja azt is, mi lesz Cristiano és Messi visszavonulása után. Véleménye szerint a következő ilyen korszakos játékos sokkal inkább fog majd hasonlítani CR-re, mint Messire. Erős, fizikális lesz majd, igazi “superman”. Ez kell majd ahhoz, hogy versenyképes lehessen.
Végül kitért még a női futballra is. Azon belül pedig az öltözőn belüli viszonyokra utalt. Szerinte a nők sokkal kapcsolatot ápolnak egymással szexuális téren – ez pedig egy olyan dolog, amiből a férfiak is tanulhatnának. Állítása szerint a férfiak világában nincs hely a homoszexualitásnak, a nőknél viszont igen – ők jobban a társadalom tudtára tudják adni kik ők, el tudják fogadtatni magukat. Kiemelte még az amerikai Rapinoe szerepét is a nők közösségi harca kapcsán.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.