Premier League: Hosszútávon erősített a Spurs

Hugo Lloris szerződést hosszabbított a Tottenham Hotspur együttesével, ezzel pedig 2019-ig olyan erős alapot adhatnak a londoniak saját csapatuknak, amivel egyszer talán végre valóban kiugró eredményt érhetnek el az angol bajnokságban.

Az üzlet ma vált hivatalossá, ugyanis a Spurs most jelentette be, hogy további öt esztendőre magukhoz láncolják a 2012-ben igazolt hálóőrt, Hugo Lloris-t.

Pedig a francia válogatott elsőszámú kapusa nehezen lendült bele, ám mára már a “Sarkantyúsok” szurkolóinak egyik legnagyobb kedvencének számít, mindezt, és eddigi teljesítményét pedig az észak-londoni klub vezetői egy gáláns szerződéshosszabbítással honorálták.

A történésről pedig ki más is nyilatkozhatott volna, mint maga a fő érintett, vagyis a boldogan lehorgonyzó Lloris:
“Beszéltem az elnökkel, és tudom, hogy a klubnak minden korábbinál nagyobb tervei vannak. Ami nagyon fontos még, hogy otthon értem magam a klubnál, és a családom is jól érzi magát itt. Nagyon jó a kapcsolatom a klubbal, és a szurkolókkal is. Mauricio Pochettino jelenleléte nekem is fontos. Jó lesz együtt dolgozni vele, mert sikerekre vágyik. Azért fogadtam el az új kontraktusom, mert hiszek mindenkiben, hogy feljebb tudunk kapaszkodni.” – áradozott a 27 éves kapuvédő.

Balogh József