Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Felkészülési tornán szerepelt Szlovéniában az elmúlt héten Turtóczki Sándor vezette magyar csapat. A mieink imponáló fölénnyel végeztek az élen.
Korábban beszámoltunk róla, hogy a magyar együttes a nyitányon két góllal győzte le Szlovákiát, majd a szerdai napon a házigazdák ellen ért el nagy különbségű győzelmet. A szlovénok ellen hat alkalommal köszöntek be lányaink, míg a záró napon Kazahsztán ellen is egy hatossal jelentkeztek a magyar lányok. Kaján Zsanett mesterhármasa mellett Vidovenyecz Anna, Madarassy Kitti, Görög Zsófia és egy kazah öngól alakította ki a végeredményt.
A tornát így a mieink nyerték meg, ami külön öröm, hogy a gólok is jöttek, bár meg kell jegyezni, hogy a szlovákok ellen még akadozott a helyzetkihasználás, de a szlovénok és a kazahok ellen már erre sem lehetett panasza Turtóczki Sándornak, sőt a védekezés is olyannyira összeállt, hogy kapott gól nélkül sikerült abszolválni a háromnapos rendezvényt.
„A kazah csapat nagyon lelkesen játszott, de kicsit szerényebb játéktudással rendelkezett, amire nagyon jól ráéreztek a lányok. Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, a lányok a csapatérdekeket helyezték előtérbe, és betartva a megbeszélteket, a játékot végig élvezve nyerték meg a mérkőzést. Szellemiségében sokat lépett előre a csapat, összeállt a védekezésünk is, és külön kiemelendő, hogy az ellenfelek képességétől függetlenül mindhárom meccsen a saját játékunkat játszva, fegyelmezetten futballozva diadalmaskodtunk a tornán.” – mondta Turtóczki Sándor a kazahok elleni összecsapás után az mlsz.hu-nak.
Magyarország – Szlovákia 2-0
g.: Vidovenyecz Anna, Szabó Viktória
Magyarország – Szlovénia 6-0
g.: Partin Nicole, Kaján Zsanett (2, egyet tizenegyesből), Madarassy Kitti, Vicsek Nóra, Szabó Dorottya (tizenegyesből)
Magyarország – Kazahsztán 6-0
g.: Kaján Zsanett (3), Vidovenyecz Anna, Görög Zsófia, + egy öngól
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.