Európa Liga: A csereemberek juttatták tovább a DVTK-t

Alacsony színvonalú meccsen harcolta ki a második körbe jutást a Diósgyőr Máltán, miután a cseréknek köszönhetően az utolsó félórában felőrölte a máltaiakat.

A miskolciak a csereemberek segítségével jutottak tovább. – fotó: uefa.com

Tomiszlav Szivics három helyen is változtatott a kezdőcsapaton az első meccshez képest: kikerült a nagyot hibázó Rados, valamint Nikházi Márk és Barczi Dávid is, helyettük Antal Botond, Bori Gábor és Debreceni András került be a csapatba. Nem kezdődött rosszul a találkozó, hiszen már az első percben Grumic támadta le a bizonytalan Murcia kapust, ám a sárga-pirosak hálóőre tisztázni tudott messze kifutva kapujából. A folytatásban is akadt helyzete a miskolciaknak, de gólt nem tudtak szerezni, mint ahogy a máltaiak sem, akik olykor igencsak meglepték a magyar védelmet. Az első félóra végén aztán Elek szerzett meg egy labdát a tizenhatos bal oldali oldalvonalánál, befelé cselezett, és mintegy nyolc méterről lőtt a hálóba, Murcia alaposan mellényúlt a lövésnek. De nem örülhetett sokáig a DVTK, hiszen a hazaiak nem adták fel, és a szünet előtti percekben egy bődületes védelmi hiba után Camenzuli ugrott meg Fenech labdájával és az eldőlő Antal felett a hálóba emelt. A szünetre így egállal vonulhattak a csapatok. Hogy mi hangzott el az öltözőkben, nagy kérdés, de a Birkirkara játékosai harapósabban jöttek ki a folytatásra, az első negyedórában a második játékrészben több ízben is próbára tették Antal Botondot, és a miskolci védelmet. Szivics mester ráérzett, hogy az első mérkőzésen gólt és gólpasszt jegyző Barczi Dávidot pályára kell vezényelni. A középpályás második labdaérintése után ugyanis Gosztonyi remekül futtatta Husicot, aki köszönte szépen, és Murcia mellett a hálóba lőtt. Öt perccel később Barczi is feliratkozott a góllövők közé. Elek ugratta ki Gosztonyit, aki középre adott, Barczi pedig sarokkal a háta mögött húzta be a játékszert, szegény Murcia meg sem tudott mozdulni. És bár a miskolciak kapuja előtt adódtak meleg helyzetek, a védelem ki tudta húzni újabb kapott gól nélkül, sőt, Nikházi Márk révén két ígéretes helyzetet puskázott el a borsodi alakulat, hogy aztán a ráadás első percében a szintén csereként beállt Marjanovic közelről a rövidbe lője a negyedik magyar gólt, végképp eldöntve a továbbjutás kérdését.

Nem sziporkázott a DVTK, de azért akadtak szép támadásai Szivics legényeinek, amelyek tapsot érdemeltek. A mintegy ötszáz miskolci szurkoló is jól szórakozott, vonatoztak a lelátón, megtehették, hiszen csapatuk összességében magabiztosan jutott a következő fordulóba, ahol a Litex Lovech – Veris Chisinau párharc továbbjutójával mérkőznek.

Birkirkara – Diósgyőr 1-4 (1-1)
Ta Quali, 1500 néző, vezette: Pavle Radovanovic (Milovan Djukic, Dejan Sakovic – montenegróiak)
Birkirkara: Murcia – Camenzuli, Moreno, Vukanac, Scicluna – Agius (Ledesma, a szünetben), Zerafa, Fenech – Vella (K. Zammit, 84.), Grech (Omerou, 63.), Herrera
Diósgyőr: Antal B. – Okuka, Alves, Debreceni (Marjanovic, 71.), Husić – Bori (Nikházi, 71.), Kádár, Elek – Gosztonyi, Grumić, Bacsa (Barczi, 60.)
g.: Camenzuli (43.) ill.: Elek (31.), Husic (61.), Barczi (66.), Marjanovic (90+1.)
s.: Zerafa (60.),
kiállítva: –

Továbbjutott: A Diósgyőr 6-2-vel

Gavalovits Sándor