A MU védőistenét várják Londonban!

A veterán angol védő, Rio Ferdinand szerződése a szezon végén járt le, a Manchester Unitednél. Jelenleg pedig szabadügynök, és a pletykák szerint bőséggel válogathat, az érte jelentkező klubok közül.

www.baomoi.com

Nem újdonság, de valószínűleg a legesélyesebb jövendőbeli munkaadóról beszélhetünk Ferdinand esetében, ha Queens Park Rangers kerül szóba. A nagyra törő londoni klub ugyanis ismét feljutott a Premier League-be, és többek között az angol válogatott egykori csapatkapitányával erősítenék meg keretüket.

A pénzen kívül pedig van még egy tényező, ami, pontosabban aki csáberőt jelenthet a 35 esztendős bekk számára, hogy a QPR-t válassza. Ez a személy pedig nem más, mint Harry Redknapp, aki egykor hősünk mestere volt, még a West Ham Unitednél.

Állítólag a tárgyalások már jól haladnak a felek között, mindezt tükrözik az angol szakember szavai is:
“Ferdinand ma érkezik vissza (a védő helyszíni szakértőként dolgozott, a brazíliai Világbajnokságon – a szerk.), így eztán fogok találkozni vele, és remélhetőleg mindent el tudunk intézni. Nem lesz nehéz megegyezni vele. Játszani akar, és még csak nem is drágán.” – nyilatkozott sejtelmesen, Redknapp.

Balogh József