Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Már hetek óta megy a találgatás, hogy vajon a brazil válogatott sztárja, Dani Alves végül megy, vagy marad-e a Barcelona együttesénél. A minap már maga a bekk hívta fel rá a figyelmet, hogy nagyon is jól érzi magát a Nou Campban, és egyáltalán nem tervezi, hogy önként távozzon.
Pedig nincs túl könnyű időkön Alves, ugyanis a Barca nem túl fényes idényét követően, végül még a brazil válogatottal se sikerült igazán kiemelkedőt alkotnia, a számukra hazai rendezésű Világbajnokságon. Ennek ellenére a tapasztalt védő lelkesedése nem apadt, és úgy tervezi, hogy továbbra is a katalán gárda alapembere lesz, ahogy történt ugyanez 2008-as érkezése óta mindig is.
“Kiakarom tölteni azt a szerződést, amit aláírtam. Nagyon boldog vagyok a klubnál. Néhány csodálatos év van mögöttem, bár az utóbbi időben nem volt annyira szép, de azt akarom, hogy élvezettel segítsem vissza a klubot a csúcsra. Amikor visszatérek a Barcelonához (röpke nyári pihenője után – a szerk.), beszélni fogok az emberekkel a klubnál, hogy mik a tervek. Ha azt akarják, hogy menjek, akkor keresnem kell egy új csapatot. Ha azt akarják, hogy maradjak, akkor folytatni fogom. Van egy szerződésem a Barcával, és én mindig is mindent megadtam a klubnak, függetlenül attól, hogy miként alakultak az eredmények, az utolsó pár évben. Szeretnék maradni, de ez nem csak tőlem függ.” – elemezte helyzetét, Dani Alves.
A 31 esztendős balszélső jelenlegi kontraktusa 2015 nyaráig érvényes. Az pedig valóban nagy kérdés, hogy a Barcelona mit tervez vele, ugyanis jó szokásukhoz híven a katalánok eddig ismét csak támadó fronton (Rakitic, Suárez) erősítettek, miközben a védelem szorulna igazán jelentős ráncfelvarrásra.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.