Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Gianni Infantino UEFA-főtitkár és Giorgio Marchetti versenyigazgató jelenlétében, megtartották a Bajnokok Ligája 2014/2015-ös kiírásának harmadik kvalifikációs kötének párosítását. A magyar bajnok Debrecen szerencsés sorsolást kapott, ahogy a két másik magyar érdekeltségű együttes a norvég Strömsgodset és az osztrák Salzburg is.
Kondás Elemér és a Loki szurkolók örülhetnek, ugyanis a csapat igen kedvező sorsolást kapott, sikerült elkerülni a Salzburg és a Celtic együttesét. Előbb természetesen hazai pályán le kell majd győzni a Cliftonville gárdáját, hogy egyáltalán lehessen miről beszélni. Amennyiben ez sikerül, abban az esetben két jó ismerős a BATE Boriszov-Skënderbeu párharc győztese jön majd szembe. A Debrecen két esztendővel korábban mindkét csapattal megmérkőzött, az albánokat 3-1-es összesítéssel búcsúztatta a magyar bajnok a második fordulóban, míg a fehérorosz BATE jelentette akkor a végállomást szintén 3-1-es összesítéssel. A két csapat párharca egyébként fehérorosz honban 0-0-ás döntetlent hozott.
Két további magyar érdekeltségű csapat is ellenfelet kapott, Gulácsi Péter klubja a Salzburg a máltai FC Valletta és az azeri Qarabag párharcának győztesével mérkőzik majd meg.
A Kovács Pétert a soraiban tudó norvég bajnok Strömsgodset számára a történet nem olyan egyszerű, előbb meg kellene fordítani idegenben a Steaua Bukarest elleni párharcot, amennyiben pedig ez sikerülne, abban az esetben a grúz Dinamo Tbiliszi és a kazah Aktobe párharcának győztesével játszhatna.
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.