Vb-résztvevő védőt igazolhat a Borussia Mönchengladbach

Sajtóhírek szerint Németországban szerepelhet a jövőben a svájci válogatottal a világbajnokságot is megjárt középhátvéd, Fabian Schär.

Fabian Schär – beinsports.tv

Schär eddigi pályafutása során csupán hazájában futballozott, ám, ha figyelembe vesszük, hogy 22 esztendős játékosról van szó az esetében, ez kevésbé meglepő. Sőt, mielőtt 2012 nyarán jelenlegi kenyéradójához, a Baselhez szerződött volna, csupán szülővárosában, Wilben rúgta a bőrt.

Most azonban könnyen előfordulhat, hogy ismét nagyot léphet előre az eddigi hét válogatott meccsén – védő létére – három gólt jegyző Schär, ugyanis bár többek között az Arsenallal, a Barcelonával, a Manchester City-vel, a Manchester Uniteddel, a Chelsea-vel, az Interrel és a Wolfsburggal is összeboronálták már, valószínűleg a Borussia Mönchengladbach hívó szavát fogadja majd el a jobblábas futballista.

A felek közötti egyezség létrejöttét megkönnyítheti, hogy Schär jelenlegi szerződése 2015 nyaráig érvényes, így amennyiben a Basel vezérkara pénzt szeretne látni játékosa eladásából, akkor még az idén érdemes lenne elengedniük az előző szezonban 36 mérkőzésen hat gólig és három gólpasszig jutó hátvédjüket.

Budai Levente