Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A világbajnoki kudarcot követően lemondott posztjáról Luiz Felipe Scolari, akinek utódját keresik most Brazíliában. Egyenlőre három név van a talonban, mindhárman brazilok, egyikőjük pedig nemrégiben már ült a Selacao kispadján.
Dunga: A játékosként 1994-ben világbajnokságot nyerő, a címeres mezt magára 91-szer öltő Dunga 2006-ban került a brazil válogatott élére, s lemondott a 2010-es világbajnokságot követően, miután a hollandok a negyeddöntőben jobbnak bizonyultak. Irányítása alatt jól szerepelt a csapat, Copa América és Konföderációs Kupa győzelmet ünnepelhetett a brazil nép. Az 50 esztendős tréner ráadásul jelenleg munkanélküli, miután 2013-ban nem egész egy esztendőnyi ténykedést követően felállt az Internacional kispadjáról.
Tité: Teljes nevén Adenor Leonardo Bacchi a Gremio, az Internacional és a Corinthians sikeredzője. Legutóbb 2010 ás 2013 között a Corinthians trénereként dolgozott, a csapattal brazil bajnokságot, a Libertadores kupát és a FIFA-klubvilágbajnoki címet is nyert, jelenleg pedig munkanélküli. Az 53 esztendős szaktekintély Európában még soha nem dolgozott, a szakmát 1990-ben kezdte.
Muricy Ramalho: A Sao Paulo egykori játékosa és jelenlegi vezetőedzője. Neve 2010-ben Dunga lemondásakor is felmerült, ám mint tudjuk, akkor a választás nem rá esett. Korábban a Santos csapatával is szép sikereket ért el, számtalan brazil klubban megfordult, edzői pályafutását 1993-ban kezdte.
A fent említett három név mellett természetesen bedobták Jose Mourinho és Guardiola nevét is, ám ez csak spekulációnak bizonyult, mindkét trénernek szerződése van klubcsapatával, a híreszteléseket pedig meg is cáfolták.
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.