Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A csütörtöki nap folyamán az Európa Liga második selejtezőkörének visszavágóit rendezik Európa szerte, s a három magyar együttes közül a Diósgyőr az egyetlen, mely előnnyel várhatja a visszavágót. Ahogy a csapat vezetőedzője Tomiszláv Szivics mondta – “Nem hagyjuk ki a lehetőséget!”
Diósgyőri VTK – Litex Lovech (bolgár) 20:30 (Tv: m2)
Nyíregyháza, Sóstói Úti Stadion
Mint ismeretes, remek helyzetkihasználásának köszönhetően 2-0-ás előnyre tett szert idegenben a Diósgyőr csapata, melyet “hazai” környezetben meg kellene őriznie. A mérkőzést Nyíregyházán bonyolítják le, mivel a miskolci stadion nem felel meg a szükséges előírásoknak. A Litex erejét jelzi, hogy a visszavágón is esélyesebbként kezelik az oddsmesterek, ám a párharc végkimenetelét tekintve ez már nem igaz. Egy biztos, beállni védekezni nem szabad, gól kell lőni és eldönteni a párharcot. Amennyiben Tomiszláv Szivics tanítványai a kapuba találnak abban az esetben a bolgároknak minimum hármat kellene lőni, s a hosszabbítás lehetőségét kizárná a Diósgyőr.
A mérkőzést megelőzően a csapat magyar válogatott középpályása Elek Ákos így nyilatkozott – “Kedvező helyzetben vagyunk, hiszen mégiscsak kétgólos győzelmet értünk el idegenben, de azt semmiképpen sem mondanám, hogy páholyból várjuk a visszavágót. A kettő nullás győzelem talán még kedvezőbb eredmény is, mint amit előzetesen reméltünk, és ha Nyíregyházán is olyan hozzáállással futballozunk, mint tettük Bulgáriában, akkor nem érhet bennünket meglepetés. Nem szerencsés, hogy tulajdonképpen a hazai mérkőzéseinket is idegenben kell lejátszani, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Biztos vagyok abban, hogy csütörtökön sokan elkísérnek bennünket Nyíregyházára, és végig érezzük majd a szurkolók támogatását. Sajnos Barczi Dávidra egy ideig nem számíthatunk, személyében jó játékost vesztettünk el, ráadásul csökkentek a variációs lehetőségeink is. Azt gondolom, a kétgólos hátrányban lévő ellenfél sokat nem trükközhet, támadófutballra kell berendezkednie a minél előbbi gólszerzés érdekében. A Liteksznek van két-három olyan futballistája, akire kiemelt figyelmet kell fordítanunk, de hiszem, hogy megoldjuk a feladatot. Bulgáriában is megleptük a riválist, nem csak a védekezéssel törődtünk, arra készülünk, hogy a visszavágón is ez legyen a helyzet. Nálunk van az előny, kettő nullás idegenbeli győzelem után egyszerűen muszáj továbbjutnunk!”
A párharc továbbjutója az orosz Krasnorad együttesével találkozik a következő körben.
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.