Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Immáron kész tény, Muhamed Besic a 2014/2015-ös szezont Liverpoolban az Everton csapatánál kezdi meg. A transzfer részleteiről a klubok megegyeztek, a Ferencváros markát hatalmas összeg üti.
Ha lehet hinni a híreknek, akkor 4 millió fonton állt meg a licitálás, mely tartalmazza a különféle bónuszokat is, ezáltal pedig bosnyák válogatott játékosáért forintra átszámolva 1,5 milliárd forintot kap a fővárosi klub.
Besic már a liverpooli kékekkel edz, több fénykép is készült róla, sőt Bangkokba is elutazott az együttessel, így csupán jövő héten kerülhet sor a hivatalos aláírásra, bemutatásra, erről számolt be a Premier League klub hivatalos honlapja.
A kritikus hangok egyből megszólaltak, mondván a klubvezetők miként osztják fel maguk között a pénzt!? Sokan nem tudták a mai napig megemészteni, a Bajnokok Ligája szereplést követően szőrén szálán eltűnő milliókat és a jelenlegi klubvezetés, illetve a szurkolók mondhatni nem ápolnak túlságosan jó viszonyt egymással. A pénz dől, de a Fradinál abszolút nem fenékig tejfel az élet…
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.