Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Büntetőkkel alulmaradt a Manchester City, így mérkőzés nélkül került a döntőbe a Liverpool csapata, mely ettől függetlenül még lejátssza az AC Milan elleni mérkőzését. A torna kiírása úgy szól, hogy az egymás elleni eredmény rangsorol, nem pedig a gólarány.
Olympiacos – Manchester City 2-2 (1-1) – büntetőkkel 5-4
G: Diamantakos (37., 66.) ill. Jovetic (35.), Kolarov (53.-büntető)
A mérkőzés kis híján elmaradt, ugyanis a gyep minőségével elégedetlenek voltak a görögök, nem szerették volna, ha játékosaik testi épsége veszélybe kerül. Hosszú tárgyalások után azonban megszületett a döntés, nem hagyták cserben a szurkolókat, ám színvonal hagyott maga után kívánni valót. A gólcsendet Jovetic törte meg a 35. percben, a City csatára ezzel már 5 gólnál tart a kupán, mellyel nagyon úgy fest, gólkirályi címet zsebelhet be. Sokáig azonban nem örülhettek a Polgároknak szorítók, két perc sem telt el és jött a válasz a túloldalon Diamantakos révén.
A második játékrész igaz újfent hozott két találatot, ám az embernek az volt az érzése sokszor, hogy a csapatok a hátuk közepére sem kívánják ezt a meccset. Az 53. percben Kolarov tizenegyesből szerzett vezetést, ám a remek helyzetkihasználással játszó Diamantakos duplázott. Ennek következtében nem született döntés a rendes játékidőben, így következhetett a büntetőpárbaj, melyet a görögök bírtak jobban. Öt pár után nem lett vége a párharcnak, ám Richards föld körüli pályára állított egy labdát, mely a Polgárok vereségét jelentette. Ezzel az is eldőlt, hogy a Liverpool lesz a döntős, ugyanis az egymás elleni eredmény számít, ebben pedig mindkét riválisát felülmúlja az anfieldi csapat.
A-csoport
1. Internazionale 6 pont (4-2)
2. Manchester United 5 pont (4-2)
3. AS Roma 3 pont (3-5)
4. Real Madrid 1 pont (1-3)
Július 26 Manchester United – AS Roma 3-2
Július 26 Real Madrid – Internazionale 1-1 – büntetőkkel 2-3
Július 29 Manchester United – Internazionale 0-0 – büntetőkkel 5-3
Július 29 Real Madrid – AS Roma 0-1
Augusztus 2. AS Roma – Internazionale 0-2
Augusztus 2. Manchester United – Real Madrid
B-csoport
1. Liverpool 5 pont (4-2)
2. Olympiakos 5 pont (6-3)
3. Manchester City 5 pont (9-6)
4. AC Milan 0 pont (1-8)
Július 24. Olympiacos – AC Milan 3-0
Július 27. AC Milan – Manchester City 1-5
Július 27. Liverpool – Olympiacos 1-0
Július 31. Liverpool – Manchester City 2-2 – büntetőkkel 3-1
Augusztus 2. Olympiacos – Manchester City 2-2 – büntetőkkel 5-4
Augusztus 2. AC Milan – Liverpool
A torna góllövőlistája:
5 gólos: Jovetic (Manchester City)
2 gólos: Rooney (Manchester United), Totti (AS Roma), Sterling (Liverpool), Diamantakos (Olympiakos)
1 gólos: Vidic (Internazionale), Nagatomo (Internazionale), Henderson (Liverpool), Sinclair (Manchester City), Navas (Manchester City), Iheanachi (Manchester City), Muntari (AS Milan), Bale (Eral Madrid), Icardi (Internazionale) Pjanic (AS Roma), Mata (Manchester United), Dominguez (Olympiacos), Papazoglu (Olympiacos), Bouchalakis (Olympiacos), Kolarov (Manchester City)
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.