Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A fiatal reménység, André Hoffmann hosszú kényszerpihenője miatt egy rutinos védővel erősítette meg sorait a Hannover 96 együttese.
Hivatalosan is megerősítette a Hannover 96 legújabb transzferét: ezúttal Maruis Stancevicius az érzekő neve. A nagy tapasztalattal rendelkező védő egy évre szóló szerződést írt alá Németországban, ahol André Hoffmann súlyos sérülése miatt lett szükség újabb emberre a védelemben.
“Örülök annak, hogy a világbajnokok ligájában érkeztem. 2006-ban Olaszországban játszottam, 2010-ben Spanyolországba igazoltam és a német siker után most a Bundesliga jön – ez egy kis kuriózum. Remélem, jó idő néz elém Hannoverben és a teljeseítményemmel sikerekhez akarom segíteni a csapatot.” – mondta a 33 éves futballista.
Stancevicius az előző szezonban a török Gazientespor alkalmazásában állt. Korábban a Brescia, a Sapdoria, a Lazio és a Sevilla csapataiban is megfordult többek között a 66-szoros litván válogatott.
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.