Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az FC Barcelona már tegnap délután bejelentette, hogy a gárda új szerzeménye, Luis Suárez végre hivatalosan is bemutatkozhat a társaknak, ugyanis első edzésén vehetett részt, a gránátvörös-kékeknél.
Az uruguayi támadó bemutatkozása pedig azért ilyen viszontagságos, mert még a Világbajnokságon Suárez megharapta az olasz Giorgio Chiellinit, ezért pedig négy hónapra eltiltották mindennemű futballtevékenyésgtől.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság végül úgy határozott, hogy érvényben marad a FIFA eltiltása, azzal az engedménnyel, hogy Suárez együtt edzhet a társakkal, Luis Enrique vezetőedző irányítása alatt.
A Barca hivatalos közlése szerint ma 9:30-kor lesz a volt Liverpool-játékos első tréningje a katalánok szerelésében. Első meccsére pedig október 26-án kerülhet sor, a Real Madrid elleni El Clásicon.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.