Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szombat délután a szokásoknak megfelelően öt mérkőzésre került sor Németországban. A Schalke a Hannover otthonában lépett pályára, az újonc a Hamburg ellen mutatkozott be.
Thomas Schaaf visszatért a Bundesligába, ezúttal az Eintracht Frankfurt padján ült. Első góljára nem is kellett sokat várni, a nyáron szerzett Seferovic mindössze nyolc perc után használta ki a Freiburg védőinek komoly hibáját. Ez a gól a végeredményt is jelentette. Berlinben más volt a gólok terén a helyzet, ott négy szer zörrent a háló. A Dortmundban csak vergődő Schieber új csapatában egyből duplázni tudott, de a győzelemhez ez sem volt elég, hiszen a Werder Bremen két perc alatt egyenlíteni tudott.
A mostanában gyengének ítélt Schalke a Hannovernél vendégszerepelt. Az első félidő inkább az eladott labdákról és a pontrúgásokról szólt, a találatokra a fordulás után keürlt sor. A vezetést Chopo-Moting passzából Huntelaar szerezte meg. Azonban húsz percre rá máris érkezett a Hannover gólja is, Prib vette be a kaput. Majd a fordítás is összejött, a nyári sztár igazolás Joselu volt eredményes.
A Köln ismét a Bundesligában, de nem tudott betalálni a Hamburg ellen. A hazai csapat volt a veszélyesebb, a HSV-nak nem volt kaput eltaláló lövése. A nyáron nagy erősítéseket eszközölő Hoffenheim azonban jól kezdett. A friss igazolás, Szalai góllal mutatkozott be, az Augsburg ellen még Elyounussi talált be.
Bundesliga 1.forduló, szombat:
Eintracht Frankfurt – SC Freiburg: 1-0
Gólszerző: Seferovic 9.
Hertha BSC – SV Werder Bremen: 2-2
Gólszerzők: Schieber 16. 47. ill. Lukimya-Mulongoti 53. di Santo 55.
Hannover 96 – FC Schalke 04: 2-1
Gólszerzők: Prib 67. Joselu 70. ill. Huntelaar 47.
1.FC Köln – Hamburger SV: 0-0
TSG 1889 Hoffenheim – FC Augsburg: 2-0
Gólszerzők: Szalai 33. Elyounoussi 35.
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.