Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A második fordulót bonyolítják le ezen a hétvégén Németországban, az átigazolási időszak utolsó napjaiban. A tárgyalások mellett kiváló meccsekre van kilátás.
Pénteken este az első körben hazai közönsége előtt a Leverkusentől vereséget szenvedő Borussia Dortmund az elmúlt idény egyik meglepetés csapatához látogat. Az FC Augsburg ugyan kikapott a Hoffenheimtől, de mindenképpen nehéz dolga lesz a Dortmundnak a lendületes csapat ellen. “Most egy hazai mérkőzés vár ránk, otthon jól szerepeltünk mostanában. Biztos vagyok benne, hogy ezt a BVB ellen is megmutatjuk.” – nyilatkozta Markus Weinzierl, az FCA edzője, Jürgen Klopp így vélekedik a mérkőzése kapcsán: “A reakció a Leverkusen elleni mérkőzésre pénteken jön – és ezt nem csak mi várjuk el magunktól.”
A hét slágere azonban a Bayerné, a német rekordbajnok a vereséggel kezdő Schalke otthonába látogat. A hazaiak igen rossz formába vannak, míg a Bayern meggyőzően játszott a Wolfsburg ellen. Külön érdekesség lesz, hogy a frissen igazolt Mehdi Benatia és Xabi Alonso akár be is mutatkozhatnak a Bundesligában. “Azt gondolom, mindketten jönnek. Hogy játszanak-e, azt még nem tudom megmondani.” – így Pep Guardiola. Sok a sérült mind két oldalon, a Schalke a múlt héten Sead Kolasinac személyében balhátvédját veszítette el, a Bayernnél a névsor változatlan. Az összecsapás esélyese a Bayern, főleg azt figyelembe véve, hogy milyen zűrök uralkodnak a Schalke háza táján.
A német sajtó szerint a bajnoki cím egyik várományosává lépett elő a Roger Schmidt irányította Bayer Leverusen. A nyáron átalakuló klub a Bajnokok Ligája főtáblájára magabiztosan került fel, a Bundesligában pedig a Dortmundnál arattak meggyőző sikert. Az ellenfelük ebben a körben a fővárosi Hertha lesz, akik a nyáron igazolt játékosok alapján megnehezíthetik a gyógyszergyáriak dolgát.
Bundesliga 2.forduló:
Péntek:
20:30: FC Augsburg – Borussia Dortmund/ Eurosport 2
Szombat:
15:30: Hertha BSC – Bayer 04 Leverkusen/ Eurosport2
VfL Wolfsburg – Eintracht Frankfurt
SV Werder Bremen – TSG 1899 Hoffenheim
VfB Stuttgart – 1.FC Köln
Hamburger SV – SC Paderborn 07
18:30: FC Schalke 04 – FC Bayern München/ Eurosport2
Vasárnap:
15:30: 1.FSV Mainz 05 – Hannover 96/ Eurosport 2
17:30: Sport-Club Freiburg – Borussia Mönchengladbach/ Eurosport 2
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.