Videoton: Hossztávú kontraktus a paksiak csapatkapitányával

Létrejött a megállapodás Heffler Tibor és a listavezető között, így a paksiak eddigi csapatkapitánya az egyszeres bajnoknál folytatja.

Heffler Tibor gyorsan megegyezett a székesfehérváriakkal. – fotó: vidi.hu

A válogatottnál is számításba vett Heffler Tibor a listavezető Videoton játékosa lett, számolt be hivatalos honlapján a klub. Az átigazolási piac zárása előtt két nappal – péntek délelőtti horvát szerzemény után – a paksi védő a fehérváriak legfrissebb szerzeménye. A huszonhét esztendős futballista hosszútávra írt alá – igaz a kontraktus részleteit nem hozták nyilvánosságra – és akár már szombaton pályára léphet a Puskás Akadémia elleni bajnokin.

Heffler Dunaújvárosban született, tizennégy éves volt, amikor elkezdett futballozni a Dunaferrben, majd innen került Paksra, ahol 2007-es bemutatkozása óta 223 bajnokin 15 gólt szerzett, ebből kettőt az idei évad első két fordulójában. A nagyválogatottban Albánia ellen mutatkozott be idén június negyedikén, majd három nappal később Kazahsztán ellen is pályára lépett, jelenleg is tagja az EB-selejtezőre készülő nemzeti csapatnak.

Egyúttal azt is bejelentette a Videoton, hogy Haraszti Zsolt visszatér az „atomvárosba”.

Gavalovits Sándor