Barca: „Luis Enrique szükséges változást hozott”

Az FC Barcelona hátvédje, Jordi Alba elárulta, hogy szerinte a májusban kinevezett új edző, Luis Enrique kinevezése a csapat élére létfontosságú volt, lévén így nyertek friss levegőt a jobb eredmények eléréséhez.

www.goal.com

Gerardo Martino egy sikertelen szezon után lett felállítva a barcelonai kispadról, utódja pedig a klub korábbi népszerű középpályása, és későbbi B-csapatos edzője, Luis Enrique lett.

Jordi Alba, pedig már nem az első Barca-játékos, aki nemhogy üdvözölte a 44 éves szakember hozta, okozta változásokat, hanem egyenesen az ő elérkezésének fontosságát emeli ki, mint a sikerek kulcsa. A spanyol válogatott bekk szó szerint el van ragadtatva, a gárda új mesterétől:
„Szerintem a legjobbkor vagyok itt a klubnál. Luis Enrique érkezése egy nagyon jó változás. A csapatnak szükséges volt, ez a változás. Ő nagyon karakteres, amit játékosként már megmutatott, és most edzőként igyekszik ezt belénk nevelni. Amióta velünk edz, figyelem, mert ő az a személy, akinek a munkájával, mint edző azonosulni tudok. Ezt mutatja az is, hogy mi még jobban össze vagyunk hangolódva, mint az elmúlt években.” – vélekedett Alba, a két bajnoki győzelemmel kezdő vezetőedzőről.

Balogh József