Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az első fordulót követően, két olyan derbije maradt a „hétvége” zárómeccsére, akik az alsóházban foglaltak helyet. A Serie A-ban megragadni látszó Hellas Verona fogadta, a korábban többször is nemzetközi kupainduló Palermot, amely most újonc státuszt tölt be.
Serie A; 2. forduló
Hellas Verona – Palermo
Veronába látogatott, az újonc, ám már szebb napokat látott Palermo együttese. A mindenképpen a legfelsőbb osztályban helyet érdemlő szicíliaiak már most megmutatták, hogy komolyan kell őket venni, még ha idén nem is lehet más a céljuk, mint a biztos bennmaradás elérése.
Bizonyításként már a 18. percben megszerezték tegnap este is a vezetést Veronában. A hazai Hellas védelme tragikomikus összeszedettségről adott tanúbizonyságot, ezt pedig ki is használta a vendéggárda: egy összevissza pattogó, lecsorgó labdát vágott a kapuba, az argentin légiós, Franco Vázquez.
De még az első félidőben jobbra fordult a sorsa a vendéglátónak, ugyanis a világbajnok klubtekintély, Luca Toni egalizált, egy kissé véleményes büntetőből.
A folytatásban is kiegyenlített játék folyt, de a győzelmet végül mégis sikerült kihasználni a sárga-kékeknek. A hazai győzelmet egy öngól biztosította be, amit a palermói vezetőgólnál még gólpasszal jeleskedő Eros Pisano szerzett.
Győzelmével a Hellas felugrott a felsőházba, és két fordulót követően már a 7., a Palermo 13.
Végeredmény: 2-1
Gólszerzők: Toni (41. perc-büntetőből), Pisano (78.-öngól), illetve Vázquez (18.)
A forduló korábbi eredményei:
Empoli – AS Roma 0-1
Juventus – Udinese 2-0
Sampdoria – Torino 2-0
Napoli – Chievo 0-1
Internazionale – Sassuolo 7-0
Cagliari – Atalanta 1-2
Fiorentina – Genoa 0-0
Lazio – Cesena 3-0
Parma – AC Milan 4-5
A bajnokság élmezőnye, a nagyok, és a sereghajtók:
1. Milan 6 pont (8-5), 2. Roma 6 p (3-0), 3. Juventus 6 p (3-0), 4. Inter 4 p,… 8. Lazio 3 p (4-3), 9. Napoli 3 p (2-2),… 16. Fiorentina 1 p (0-2),… 18. Sassuolo 1 p (1-8), 19. Parma 0 p (4-6), 20. Empoli 0 p (0-3).
A góllövőlista élmezőnye:
1. Jérémy Ménez (Milan) 3 gól,
2. Maurio Icardi (Inter) 3,
3. Pablo Osvaldo (Inter) 3.
A 3. forduló menetrendje:
Cesena – Empoli
AC Milan – Juventus
Chievo – Parma
AS Roma – Cagliari
Genoa – Lazio
Sassuolo – Sampdoria
Atalanta – Fiorentina
Udinese – Napoli
Palermo – Torino
Internazionale – Hellas Verona
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.