Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hét mérkőzéssel folytatódott az első forduló programja a tizenkilenc éven aluliak számára kiírt UEFA Ifjúsági Ligának. Ma a rutinosabb csapatok mellett több újoncot is megfigyelhettünk, és születtek is érdekes eredmények.
Kezdjük a D csoporttal, ahol Arsenal-Dortmund csoportrangadót rendeztek. A másik mérkőzésen a Galatasaray nyerni tudott tegnap, így az volt a kérdés, hogy ki tud utánuk eredni. Ezt a párharcot végül az Arsenal nyerte, méghozzá magabiztosan. Akik figyelemmel kísérték a legutóbbi kiírást, azok nem lepődnek meg ezen, hiszen a későbbi győztes Barcelona is csak nagyon nehezen tudta búcsúztatni az ágyúsokat a kieséses szakaszban.
Az E jelű kvartettben nehéz lenne pontos erősorrendet felállítani, de a tavaly nagyszerűen teljesítő Manchester City mindenképp első számú esélyes lenne a továbbjutásra pályázó csapatok között. Ennek megfelelően simán nyertek is az idén is gyengélkedő Bayern ellen. A másik találkozón a CSZKA korán vezetést szerzett, de az AS Roma csak megmutatta hogyan kell ezt csinálni, és végül simán hozták a három pontot.
A G csoportban remekül kezdett a portugál Sporting. A messze földön híres portugál utánpótlásképzés erejét ismerve ezen nincs mit csodálkozni, hiszen szomszédaink vélhetően nem képviselnek komolyabb játékerőt nemzetközi szinten. Ellenben a másik találkozó már nem volt ilyen egyértelmű! Tavaly a negyeddöntőben meglepetésre kiejtette a Schalke a végső győzelemre is esélyesnek tartott Chelsea-t, ezzel az egyik legnagyobb meglepetést okozva. A londoni kékek viszont ezúttal visszavágtak az akkori fiaskóért, és most gálázva szereztek három pontot a nagy rivális ellen.
A H csoportban nyert a Porto, amely kiemelkedik ebből a négyesből. Legutóbb továbbmentek a csoportból, és most is ez a cél. 2-0-ra múlták fölül a BATE együttesét, ám mindkét találatukat büntetőből szerezték. Velük együtt szintén három ponttal áll a Shakhtar, amely tavaly szintén a kieséses szakaszig jutott. A Bilbao nem okozott nekik akkora akadályt, így bizakodva várhatják a folytatást.
Az F csoport utolsó mérkőzését holnap délután rendezik. Az Ajax és a PSG összecsapása dönthet majd arról, hogy ki lehet harcban majd a csoport második helyéért, hacsak meg nem verik még a Barcát is.
Dortmund – Arsenal 0-2
G: Hinds (14.,32.)
AS Roma – CSZKA Moszkva 3-1
G: Zhamaledtinov (7.), Calabresi (37.), Verde (43.), Adamo (55.)
Bayern – Manchester City 1-4
G: Byrne (26.), Pozo (43.), Tasende (60.), Celina (66.), Walter (92.)
Maribor – Sporting 1-3
G: Pstiga (31.), Correia (76,), Lorbek (80. 11-es), Serra Cruz (92.)
Chelsea – Schalke 4-1
G: Brown (9.), Multhaup (14.), Solanke (30.), Brown (56.), Aina (68.)
Athletic Bilbao – Shaktar Donetsk 0-2
G: Zubkov (25.), Shtander (61.)
Porto – BATE 2-0
G: Macedo (19. 11-es), Ruiz (76. 11-es)
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.