Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A keddi, és szerdai Bajnokok Ligája dömpinget követően a mai este már az Európa Ligáé. A második számú európai kupasorozat mezőnye ugyan egy fokkal kevésbé nívósabb, mint a nagy testvéré, ám itt sem szűkölködünk a nagy pillanatokban, nagy csatákban.
Európa Liga; A csoport 1. forduló
Borussia Mönchengladbach – Villarreal 1-1
Gólszerzők: Herrmann (21. perc), illetve Uche (68.)
A második játékrész alapján igazságosnak mondható az a döntetlen, ami az A csoport két favoritja ért el egymás ellen.
A fiatal tehetségeiből csapatot építő Gladbach első félidei vezetőgólja után joggal várhattuk azt, hogy a folytatásban bedarálják a Villarealt.
Elképzelésünk sincs, hogy mi történhetett a spanyol öltözőjében, a szünetben. De remek fordulatot hoztak a játékba, és a német válogatott kerettag Patrick Herrmann gólját Ikechukwu Uche tette semmissé, a 68. percben szerzett találatával.
Apollon Limassol – FC Zürich 3-2
Gólszerzők: Papoulis (9. perc), Gullon (40.), Koch (87.-öngól), illetve Rikan (50.), Yapi-Yapo (54.)
Egy már megnyert meccset engedett ki majdnem a kezéből, a szinte teljes egészében légiósokra építő Apollon. A ciprusi gárda nyolc különböző nemzet fiait sorakoztatta a kezdőjében, és az 50. percig úgy is tűnt, hogy ez az etnikai sokszínűség könnyen sikerre is fog vezetni, lévén ekkor már 2-0-ra mentek, az előzetesen többre taksált Zürich-kel szemben.
Ám úgy tűnik, hogy a „kék-fehérek” nem szeretnének lemaradni sokkal a hazai rivális Baseltől, akik az elmúlt években sorra érik el a bravúrokat, a nemzetközi porondon. Éppen ezért is talán, de az 54. minutumban már 2-2 állt a limassoli eredményjelzőn.
A hajrára teljesen beálló Apollon már a döntetlennek is örült volna, ám a szerencse melléjük állt: hiába támadott dominánsan a svájci csapat, egy öngólnak köszönhetően mégiscsak a vendéglátók örülhettek a győzelemnek.
B csoport – 1. forduló
Club Brügge – Torino 0-0
Úgymond melós döntetlen van túl a két együttes. A Brügge bár az első, de még a második félidőben is sokat tett a gólszerzésért, de ez kevés volt. Igaz, akkor a vendég Torino játékáról még ennyit sem mondhatunk el, a meddő mezőnyfölényben lévő olaszok a második negyvenöt percben ugyanis már csak akkor jutottak el a hazai kapuig, ha nagyon muszáj volt. A „Bikák” tökéletes(?) olasz focit bemutatva húzták ki döntetlenre azt a találkozót, amely előzetesen a legkeményebbnek ígérkezett számukra
FC Köbenhavn – HJK Helsinki 2-0
Gólszerzők: Jörgensen (68., 81. perc)
Északi rangadót húzott be az elmúlt évek skandináv sikercsapatának számító Köbenhavn. A koppenhágaiak azt a Helsinkit verték meg, viszonylag kis arányban, amely főtábláshoz méltatlan produkcióval rukkolt elő. A finn gárda mindössze kétszer próbálkozott kapura lövéssel!
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.