Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az I és a J csoport is tartogatott izgalmakat ma estére, de végül csak egy meccs lett igazán szoros ezek közül. A nagyok hozták a kötelezőt, nem született nagy meglepetés az első körben.
Az I csoport tűnik az erősebbnek a kettő közül, itt ugyanis az olasz Napoli mellett a Slovan, a Young Boys és a Sparta Praha is érdekelt. A legnagyobb favorit Napolinak mégis nehezen indult a szekér, hiszen rögtön az elején hátrányba kerültek. Sok volt még hátra a meccsből, így volt is sansza bőven a hazai csapatnak a javításra, ami be is következett. Előbb Hoguain révén büntetőből egyenlítettek, majd a második játékrész elején Mertens révén már a vezetést is megszerezték. A végére még maradt egy találat a fiatal hollandtól, így a vége sima Napoli siker. A Young Boys a másik találkozón viszont könnyedén nyert. A selejtezőkben a Debrecent is búcsúztató svájci csapat simán fölülmúlta északi szomszédainkat, átértékelve ezzel egy kicsit a selejtezőbeli kiesését a tavalyi magyar bajnoknak.
A J csoportban a Steaua megállíthatatlannak bizonyult. Az Aalborg ellen az 51. percig kellett várni az első találatig, onnantól viszont jött a gólzápor. Kevesebb mint 25 perccel később már hatnál tartottak a bukarestiek, akik közül a veterán támadó Keserü egy mesterhármassal rukkolt elő. A Steaua legnagyobb csoport riválisa az ukrán Dinamo lehet majd, akik simán verték a náluk gyengébb játékerőt képviselő Rio Avét.
Napoli – Sparta Praha 3-1
G: Husbauer (14.), Higuain (23. 11-es), Mertens (51., 81.)
Young Boys – Slovan Bratislava 5-0
G: Lecjaks (5.), Steffen (29.), Nuzzolo (63.), Nikci (80.), Hoarau (92.)
Steaua – Aalborg 6-0
G: Sanmartean (51.), Rusescu (59., 73.), Keserü (61., 65., 72.)
Rio Ave – Dinamo Kijev 0-3
G: Yarnolenko (20.), Belhanda (25.), Kravets (70.)
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.