Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A megbízhatónak tartott goal.com értesülései szerint a két legnagyobb német csapat, a Bayern München és a Borussia Dortmund is szerződtetné a Twente csupán 17 éves játékosát, Bilal Ould-Chikh-et.
A marokkói származású, de már Hollandiában született jobb oldali támadó két évvel ezelőtt került mostani klubja utánpótlás-együtteséhez, a felnőtt gárdába pedig az idén nyáron hívta fel az enschedei csapat vezetőedzője, Alfred Schreuder. Jól mutatja a mindössze 167 cm magas játékos képességeit és a benne rejlő lehetőséget, hogy alig három hónap alatt megtízszereződött a piaci értéke, s így jelenleg 500 ezer euróra taksálja a mértékadó transfermarkt.de.
Ould-Chikh az idei szezonban három-három bajnoki mérkőzést játszott a Twente első és második csapatában, valamint – egy perc erejéig – az Európa-ligában is szóhoz jutott.
Jelen állás szerint nagyobb esély mutatkozik rá, hogy a támadósor megerősítéséért egyébként is sokat tevő – a nyári átigazolási szezonban többek között Ciro Immobiléval és Adrían Ramossal erősítő – Ruhr-vidékiekhez szerződik a holland U19-es válogatott futballista, akinek jelenlegi kenyéradójához 2016 nyaráig érvényes szerződés köti – legalábbis egyelőre.
Budai Levente
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.