Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A legújabb hírek szerint az AC Milan csapatánál azon törik a fejüket, hogy miként tudnák jelenlegi otthonukat elhagyni, és egy újabb, szebb stadionra cserélni.
A Milan úrnője, Barbara Berlusconi szerint már megvannak a klub tervei, hogy miként cseréljék le a San Sirot, vagyis hivatalos nevén a Stadio Giuseppe Meazzat. Az ok pedig nagyon prózai, ugyanis az aréna jövőre már 90 esztendős lesz, és mivel utoljára az 1990-es Világbajnokságra pofozták ki igazán, ideje van a továbblépésnek. Ez pedig két féleképpen valósulhat meg: teljes rekonstruálással, vagy egy új stadion megépítésével.
Jelen állás szerint utóbbi fog megvalósulni, és akár az is elképzelhető, hogy a költözést a Milan már az örök lakótárs, Internazionale nélkül fogja megtenni. Utóbbira utalhat az is, amit Barbara Berlusconi mondott, a Rai 1-nek:
„A San Siro egy nagy stadion, ahol mind az Inter, mind a Milan nagy sikereket elért. De ez már nem elég. A stadionoknak ma már többet kell nyújtaniuk a hét minden napján, nemcsak a meccsek idején. Tekintettel az infrastruktúrára, és a szolgáltatásokra.”.
Tehát a sorok közötti olvasás után egyértelmű a kép: bár pénz szűkében van a Milan, és egy esetleges stadionépítés sem lenne olcsó mulatság, ám az új otthon jelentette lehetőségek a biztos jövőt jelenthetnék, a piros-feketék számára.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.