Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tegnap este az Etihad stadionban 1-1-es döntetlent játszott egymással a Manchester City és a Roma, Jovetic szerint a vendégek megérdemelték az 1 pontot.
A montenegrói csatár csereként állt be tegnap, miután visszatért 1 hónapos sérüléséből, de ő sem tudta eldönteni a meccset. A továbbiakban az ő gondolatai következnek: “Egy kiváló Roma ellen játszottunk. Azért jöttek, hogy játszanak, és teljesen megérdemelték az eredményt. Korán vezetést szereztünk, de aztán belealudtunk a meccsbe. A második félidőben már jobban teljesítettünk, de nem volt elég a győzelemhez. Lebecsültük-e a Romát? Egyáltalán nem, minden meccsen 100%-ot nyújtunk, csak a Roma jobb volt, és nem tudtuk megverni őket. Abszolút megérdemelték a pontjukat.”
A csoport állása nem túl kedvező a City számára, hiszen mindössze 1 ponttal a 3. helyen állnak, míg az előttük tartózkodó Bayern-Roma párosnak 6, illetve 4 pontja van.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.