Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Magyar Labdarúgó-szövetség székházában hétfő délelőtt kisorsolták a 2014/2015-ös Magyar Kupa negyedik fordulójának párosítását. Döntőbe illő párosítást hozott a Videoton és a Diósgyőr összesorsolása, míg a két harmadosztályú klub egymással küzdhet meg.
Három párharcban is élvonalbéli ütközet várható, a regnáló bajnok Debrecen Pécsre utazik, míg fővárosi rangadóra készülhet a Honvéd és a Ferencváros. Egyértelműen a nyolcaddöntő legrangosabb párosítása a Diósgyőr vendégjátéka Székesfehérváron, az összecsapás akár finálénak is beillett volna, ám valamelyik csapat biztosan búcsúzni fog. Az Újpest és az MTK is vidékre utazik, előbbi ellenfele az Ajka, míg utóbbié a Szolnok lesz. Városi rangadó vidéki módra, avagy a Gyirmót fogadja majd a Győri ETO-t. Alacsonyabb osztályú párharcok is lesznek, ugyanis a Csákvár a Békéscsabával, míg a Kisvárda a Váccal csap össze a negyeddöntőbe jutásért.
Magyar Kupa, Nyolcaddöntő:
Pécsi MFC–DVSC-Teva
Videoton–Diósgyőri VTK
Gyirmót-Győr (II.)–Győri ETO FC
Budapest Honvéd–Ferencváros
Kisvárda (III.)–Vác (III.)
Csákvár (II.)–Békéscsaba (II.)
Ajka (II.)–Újpest
Szolnoki MÁV (II.)–MTK Budapest
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.