Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Megvan az első menesztett edző, a helyszín Gelsenkirchen. Az utód pedig nem más, mint az éppen Németországban Bajnokok Ligáját nyerő olasz mester.
Hivatalosan is bejelentette az FC Schalke 04 csapata, hogy nem Jens Keller a jövőben az edzőjük neve. A német tréner az idei tíz hivatalos összecsapásból mindössze kettőt tudott megnyerni. Az előző Bundesliga fordulóban a Hoffenheim otthonában kaptak ki, ez volt az utolsó csepp a pohárban.
“Nem akartunk elhamarkodott döntést hozni, hanem egy olyan trénert, aki hosszú távú megoldást jelent. A döntés nem esett könnyen.” – nyilatkozta a ‘Sport 1’-nak Clemens Tönnies, a klub elnöke.
Keller 2012 decemberében ült le a királykék padra, munkáját állandóan kritizálta a német sajtó. Keze alatt viszont tavaly a Schalke történetének legjobb tavaszát produkálta, idén azonban sem az eredmények, sem a mutatott játék az elvárásoknak megfelelő.
A két hetes válogatott meccsek miatti szünetet azonban nem az utód keresésével kell eltölteni, ugyanis máris megvan a Schalke új mestere Roberto di Matteo személyében. A Svájcban született olasz mester korábban a Chelsea padján ült, többek között Münchenben megnyerte a Bajnokok Ligáját is.
Di Matteo bemutatására a ‘Sport Bild’ tudomása szerint szerdán kerül majd sor. A Hertha ellen debütáló edző 2017 nyaráig szóló szerződést ír majd alá.
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.