Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Megtette első lépését az elitkör felé Lévay Andrea együttese, miután a hazai selejtező nyitányán magabiztos futballal két vállra fektette Portugáliát.
Előzetesen az egyik legnehezebb csoportnak tartották a szakértők a mieink kvartettjét, hiszen Portugália mellett Svájc és Azerbajdzsán került a négyesbe. Nos, az első mérkőzésen a némileg magasabban jegyzet luzitán válogatott jelentette a megoldandó feladatot. Az MLSZ tudósítása szerint kiegyenlített első félidőt játszottak a csapatok, de a játékrész második felében Krascsenics Petra vezérletével sikerült feltörni a portugál védelmet. Előbb éppen a ferencvárosi lány tesztelte a kapust, nem sokkal később aztán Kócsán Petra ugrott ki, és higgadtan helyezett a hálóba. A hajrában Varga Lucának kellett felszednie egy centerezést Maria Silva elől.
Fordulás után folytatódott a magyar dominancia, és az 54. percben Krascsenics beadását Kócsán vágta a hálóba. A folytatásban kisebb helyzetek adódtak mindkét kapu előtt, de az eredmény már nem változott, így megérdemelt sikerrel nyitottak a mieink. A csoport másik összecsapásán a svájciak magabiztos, 5-0-s győzelmet arattak Azerbajdzsán felett.
Lévay Andrea szövetségi edző értékelése: „A lányok nagyon átérezték ennek az Európa-bajnoki selejtezőnek a fontosságát, a játékban fokozatosan javulva, egyre több alkalommal nyerték meg a döntő párharcokat, fordították a maguk javára a döntő játékhelyzeteket. A siker azért is kiemelkedő fontosságú számunkra, mert előzetesen, a nemzetközi ranglistákon elénk sorolták a portugál együttest. A lányoknak minden okuk megvan a jó kezdés utáni ünneplésre, bízom benne, hogy jó önbizalom növelő ez a siker a folytatásra.”
Ami a folytatást illeti, hétfőn Azerbajdzsán ellen lépnek pályára a mieink. A találkozóra 13.30-tól, Bükön kerül majd sor. A csoportból az első két helyezett jut a tavaszi elitkörbe.
Magyarország – Portugália 2-0 (1-0)
Szombathely, Király Sportlétesítmény, 100 néző, vezette: Eliska Kramlova (cseh)
Magyarország: Varga Luca – Csányi Diána, Rozmis Gabriella, Németh Hanna, Pilán Tímea – Török Kitti (Zágonyi Barbara, 78.), Gruber Brigitta (Krascsenics Csilla, 58.), Szakonyi Emese (Vancsik Viktória, 69.), Kócsán Petra, Magyarics Zoé – Krascsenics Petra
Portugália: Ana Oliveira – Margarida Machado (Rita Cheganças, 59.), Costa, Ines Galvao, Beatriz Vieira – Mariana Fong, Diana Gomes – Amado (Marques, 79.), Seca, Leandra Pereira – Silva (Besugo, a szünetben)
g.: Kócsán (34., 58.)
s.: Kócsán (23.), Csányi (80+3.) ill.: Leandra Pereira (71.)
A csoport állása:
1. Svájc 3 p. (+5), 2. MAGYARORSZÁG 3 p. (+2), 3. Portugália 0 p. (-2), 4. Azerbajdzsán 0 p. (-5)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.