Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ausztria hazai pályán a szintén négy pontos Montenegro ellen játszott, az oroszokhoz a szomszéd Moldova látogatott el, míg a svédek a legkönnyebb ellenfelet látogatták meg.
Az osztrákok igazi erpfelmérőt játszottak a montenegróiak ellen. Az első percektől kezdve a hazaiak uralták a találkozót. Okotie ziccert rontott el, de Alaba és Arnautovic is kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt elő. Az áttörés jó húsz perc után érkezett: Arnautovic csodásan cselezte be magát a bal szélen, a beadásra Okotie érkezett. A fordulás után három-négy alkalom is adódott arra, hogy megduplázza az előnyét Ausztria – Harnik például a kapufára bólintott. A végén maradt az egy gólos különbség, az osztrákok ezzel nagyot léptek előre.
Az oroszok nagy meglepetésre nem bírtak Moldova legjobbjaival. A vezetést csak a hajrában tudták megszerezni düntetőből, de egy percre rá máris érkezett az egyenlítő gól.
A svédek is behúzták a kötelezőt, Ibrahimovic és csapata ezúttal Lichteinsteinban szerepeltek. A papírformának megfelelően óriási volt a skandinávok fölénye, kétszer voltak eredményesek.
Európa Bajnokság selejtező G.csoport, 3.forduló:
Ausztria – Montenegro: 1-0
Gólszerző: Okotie 24.
Oroszország – Moldova: 1-1
Gólszerzők: Dzyuba 73. (büntető) ill. Epureanu 74.
Svédország – Lichteinstein: 2-0
Gólszerzők: Zengin 34. Durmaz 46.
A csoport állása:
1. Ausztria 7 pont
2. Oroszország 5 pont
3. Svédország 5 pont
4. Montenegró 3 pont
5. Moldávia 1 pont
6. Lichteinstein 1 pont
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.