Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Bundesliga 8.fordulójában szombaton hat összecsapást bonyolítottak le. A címvédő Bayern az utolsó ellen játszott, míg a Wolfsburg Freiburg városába látogatott.
A vártaknak megfelelően hazai győzelem született Münchenben, a fölény azonban hihetetlen magas volt a Bayern részére. Az első gólt Lahm szerezte húsz perc után, majd megszerezte nem sokkal utána első találatát Xabi Alonso is Bayern dresszben. A mezőnyfölénye brutális volt a bajoroknak, a Werder Bremen a kapujától nem nagyon tudott az egész mérkőzésen kijönni. Az első játékrész végén újabb két góllal végérvényesen eldöntöttek mindent – Müller majd Götze voltak eredményesek.
A nagy célokat kitűző Wolfsburg ezúttal fontos győzelmet aratott, a helyszín Freiburg volt. A vezetést korán megszerezték, Caligiuri volt eredményes a belga de Bruyne átadása után. A második félidő elején ugyanez volt a szereposztás, így az ötödik helyre jött fel a Wolfsburg.
A Hannover is hazai közönsége előtt kapott ki, az ő ellenfelük az idén remeklő Mönchengladbach volt. Kruse révén jutottak vezetéshez a vendégek, a fordulás után pedig a svájci Xhaka is betalált.
Bundesliga 8.forduló, szombat:
FC Bayern München – SV Werder Bremen: 6-0
Gólszerzők: Lahm 20. 79. Alonso 27. Müller 43. (büntető) Götze 45. 86.
SC Freiburg – VfL Wolfsburg: 1-2
Gólszerzők: Kirk 90. ill. Caligiuri 8. 66.
Hannover 96 – Borussia Mönchengladbach: 0-3
Gólszerzők: Kruse 14. 90. Xhaka 49.
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.