Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A szokásokkal ellentétben négy meccset tartottak meg délután a Bundesligában. A két kiemelt találkozót Hamburgban és Stuttgartban rendezték.
Hakan Calhanoglu személye adott óriási pikantériát a Hamburg és a Leverkusen meccsének – a nyáron igen zajos körülmények között távozott Hamburgból a Bayerbe. A vendégek gyors játékát szabálytalanságokkal akasztotta meg minduntalan a Hamburg, már az első félidőben húsz! foultot követtek el. Vezetéshez azonban a HSV jutott: a kapus Leno, és a védő, Toprak közösen szabálytalankodtak, a büntetőt van der Vaart értékesítette. A félidő vége verekedésbe torkollott, a két edző is üvöltözött egymással. A fordulás után is szaggatott maradt a harc, komolyabb helyzetek nélkül. A végén még Bellarabi a kapufát is eltalálta.
A Werder Bremen új trénerrel érkezett Mainz városába, ahol már három perc után hátrányba kerültek Okazakinak köszönhetően. Az első félidőben azonban még egalizáltak, az argentín di Santo révén. A második félidőben a fordítás is összejött, Di Santo újabb gólja az első győzelmet jelentette a Werdernek idén.
Az egyre jobb formába kerülő Stuttgart az élbolyban található Wolfsburgot fogadta. A hazaiak sok helyzetet pocsékoltak el, a vendégek azonban már negyed óra után betaláltak. A félidő végén Knochének köszönhetően kettőre növelték a fórt. A második játékrészben a belga sztár, de Bruyne is bevette a kaput, sima győzelmet aratott a Wolfsburg.
Bundesliga 10.forduló, szombat:
Hamburger SV – Bayer 04 Leverkusen: 1-0
Gólszerző: van der Vaart 26. (büntető)
Hannover 96 – Eintracht Frankfurt: 1-0
Gólszerző: Madlung 88. (öngól)
1.FSV Main 05 – SV Werder Bremen: 1-2
Gólszerzők: Okazaki 3. ill. Di Santo 44. 49.
VfB Stuttgart – VfL Wolfsburg: 0-4
Gólszerzők: Perisic 15. 88. Knoche 44. de Bruyne 48.
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.