Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem indult jól Claude Makélélé edzői pályafutása. A francia válogatott legendás védekező középpályását ugyanis fél esztendő után menesztették posztjáról.
A 41 esztendős egykori Chelsea klasszis edzői pályafutásának első állomása volt a francia élvonalbeli Bastia együttese, melyet a nyáron vett át. Idő közben eltelt fél esztendő, míg a Ligue 1 idei kiírásából 12 forduló, a csapat pedig két győzelme mellett összesen tíz pontot tud felmutatni, melynek következtében jelen pillanatban kieső.
A vezetésnél az i-re a pontot a hétvégi Guingamp elleni vereség tette fel, igazi kiesési rangadónak számított a találkozó, mely végül 1:0-ás vereséggel zárult Makélélé és csapata szempontjából.
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.