Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A szombat esti rangadón két nagy múlttal rendelkező, de jelenleg krízisben lévő csapat játszott egymás ellen, azaz Bremenbe látogatott a Stuttgart.
Nem kezdődött valami mozgalmasan a Werder és a Stuttgart mérkőzése, húsz percen át szinte semmiféle esemény nem történt a gyepen. Majd az osztrák Junuzovic szögletét a szintén osztrák Prödl bólintotta a kapuba, ez felpörgette a meccset. A Stuttgart Harnik majd Maxmim révén is veszélyes kapura lövéssel jelentkezett, de nem tudtak betalálni.
A fordulás után a Stuttgart elveszítette maradék lendületét is, a Werder pedig egyre magabiztosabban játszott. A rögzített helyzeteket rendkívül rosszul levédekező VfB újabb szögletből kapott gól, ismét Junuzovic lőtt be, Bartels pedig a visszagurított labdát bámulatosan vágta a hálóba.
A Werder ezzel zsinórban másodszor nyert, míg a Stuttgart ismét kikapott. Ezzel a Bremen megelőzte a Dortmundot és a 15.-ik helyre jött fel, a Stuttgart pedig a BVB előtt utolsó helyen.
Bundesliga 11. forduló, szombat:
SV Werder Bremen – VfB Stuttgart: 2-0
Gólszerzők: Prödl 30. Bartels 57.
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.