Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, az ebola-járvány világszintű terjedése miatt, amelynek gócpontja az afrikai kontinens, a házigazda Marokkó visszamondta a rendezés lehetőségét.
Bár az észak-afrikai Marokkó nem számít a halálos betegség melegágyának, a szervezők inkább úgy döntöttek, hogy nem vállalják a kockázatot, illetve azokat a biztonsági feltételeket, amelyeket a CAF, vagy a kontinentális labdarúgó szövetség megkövetelt tőlük.
Értesüléseink szerint talán mégsem marad el a torna, amelynek új házigazdája az a Dél-Afrika lehet, ahol már kétszer tartották meg korábban az Afrikai Nemzetek Kupáját, egészen pontosan két éve, és 1996-ban.
Arról nincs információnk, hogy a marokkóiak milyen szankciókra számíthatnak, a visszamondás miatt.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.