Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Vezéráldozatot hozott a vasárnap esti Olaszország- Horvátország selejtezőmérkőzés. Rossz hírt kapott Carlo Ancelotti a Real Madrid olasz szakvezetője, ugyanis egyik legjobb játékosa, a horvát válogatott Luka Modric kidől a sorból. A sérülés komolyabb, mint azt az első diagnózis mutatta.
A 29 esztendős középpályás az első félidő közepén szenvedett sérülést, egy rövid ápolást követően még visszatért a pályára, ám pár perccel később cserét kért és az öltözőbe bicegett. Az első orvosi diagnózis combizomsérülést állapított meg, 2-3 hetes kihagyást jósoltak, ám a részletes vizsgálatok megerősítették sokak félelmét, a sérülés komolyabb és minimum 6-8 hetes kényszerpihenőt von magával.
Modric a Real Madrid középpályájának vezére, idén eddig 17 mérkőzésen szerepelt és kiváló formát mutatott. Pótlása nem lesz egyszerű…
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.