Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Atlético Madrid edzőjét, Diego Simeonét a hírek szerint szívesen látná a Manchester City és a Paris Saint-Germain is, a korábbi kiváló középpályás azonban kijelentette, nem akar távozni a spanyol fővárosból.
Diego Simeone 2011-ben vette át az Atlético Madrid irányítását, az argentin tréner pedig ismét a magaslatokba emelte a fővárosi együttest. A 44 éves szakember tavaly bajnoki címet ünnepelhetett, de megnyerte már az Európa Ligát, és az Európai Szuperkupát is a Matracosokkal, akiket az előző idényben egészen a Bajnokok Ligájának döntőjéig vezetett. A korábbi középpályást eredményei miatt számos nagy klubbal, így a Manchester Cityvel és a Paris Saint-Germainnel is szóba hozta a sajtó, ő azonban hallani sem akar róluk.
„Nagyon jól érzem magam az Atléticonál. Mindig fejlődni akarok, soha nem vagyok elégedett. Nem tudom, mi lehet a határ a csapatom számára, de folytatni akarom, hogy megtudjam a választ” – nyilatkozta Simeone a Marca c. lapnak.
Az öt mérkőzést zsinórban megnyerő bajnokcsapatra hétvégén majd a Málaga vár a La Ligában.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.