Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Folytatódott szombat este a 12.forduló Németországban, a fővárosi Hertha együttese a jó formában lévő Köln csapatát látogatta meg.
Két középcsapat találkozott Kölnben. Az első helyzetet a Köln dolgozta ki, egy szöglet után Ujah fejelt nem sokkal mellé. Majd egy szűk fél óra után a vendégek holland légiósa, Beerens a tizenhatoson belül bocsátkozott cselezésbe, utáa pedig a bal alsóba lőtt. Horn kapusnak esélye sem volt védeni.
A második félidőben egy ideig nem sok minden történt, aztán jött a nigériai Ujah szólója, még Kraft is tehetetlen volt vele szemben, így egyenlíteni tudott a Köln. Pár perccel később növelhette volna is az előnyt a csatár, de a lövés a kapufán csattant. Majd a mérkőzés hajrájában egy szabadrúgás után remek gólt ért el a Hertha N’Djeng révén, így három ponttal távozhattak a Rajna partjáról.
Bundesliga, 12.forduló, szombat:
1.FC Köln – Hertha BSC: 1-2
Gólszerzők: Ujah 58. ill. Beerens 28. N’Djeng 86.
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.