Olasz Kupa: Magyarja nélkül győzött az Atalanta, kiesett a Genoa

Az Atalanta Forgács Dávidot végig a kispadon tudva 2-0-ra legyőzte Filkor Attila együttesét, az Avellinót, ezzel bejutott a legjobb 16 közé az Olasz Kupában. Rolando Bianchiékat követte az Empoli is, amely a Genoát ejtette ki.

Kép forrása: gazzetta.it

Atalanta – Avellino: 2-0 (2-0)
Gólszerző: Boakye (13., 20.)

A találkozó nagyon nem indult jól a Filkor Attilát nélkülöző vendégek számára, még negyed óra sem telt el, amikor rezdült a háló, egy jobb oldali beadást Richmond Boakye vett át, majd fordulásból a kapufa segítségével a hosszú alsóba lőtt, 1-0. Pár perccel később már kettővel mentek a hazaiak, a főszereplő ezúttal is Boakye volt, a ghánai támadó ezúttal Rolando Bianchi pörgetését vágta kapásból a léc alá, 2-0.

Fél óra után már az Avellino is megmutatta magát, Mariano Arini eresztett meg egy távoli bombát, de Vlada Avramov könnyedén hárítani tudott. A játékrész hajrájában közel kerültek a harmadikhoz is a hazaiak, Alessandro Fabbronak azonban még bevetődve sikerült mentenie.

A fordulás után adott volt a lehetőség az Avellino számára, de előbb Demiro Pozzebon fejelt nagy helyzetben pont Avramov kezébe, majd Mohamed Soumaré előtt alkottak masszív falat a védők. Az Atalanta ekkor már nem erőltette a támadásokat, Yohan Benalouane ugyan megpróbálkozott egy ollózással is, de nem járt sok sikerrel a védő. A hazaiaknak végül 20 perc erősebb játék is elég volt, így is bejutottak a legjobb 16 közé.


Empoli – Genoa: 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Laxalt (4.), Mchedlidze (73.)

A bajnokságban szárnyaló vendégek gyorsan bajba kerültek, az 4. percben Luca Antonini adta el a labdát, ami végül Diego Laxalthoz került, az uruguayi pedig a kapuba bombázott, 1-0. Megpróbált gyorsan reagálni a Genoa, de Leandro Greco löketét Davide Bassi valahogy még kiszedte a jobb alsóból. Ezt követően Piotr Zielinski pillanatai következtek, sorra dolgozta ki a helyzeteket az ifjú lengyel, de a célzással minden esetben baja támadt. A játékrész derekán kettőre dagadhatott volna a hazai előny, de Eugenio Lamanna valahogy kiimádkozta Levan Mchedlidze próbálkozását, így maradt az 1-0. A félidő végén még Nicolás Burdisso mentett egy hatalmasat, ezzel is meccsben tartva együttesét.

A fordulás után Stefano Sturato találta telibe a kapufát, majd a 61. percben már az Empolinál volt a lehetőség, de Franco Signorelli kényelmes volt, ezt pedig Greco kihasználta. Bő negyed órával a vége előtt Mchedlidze mindent eldöntött, a grúz támadó egy bal oldali beadást jutatott valahogy a kapunak majdnem háttal állva, érdekes mozdulattal a rövid alsóba, 2-0. A hajrában Signorelli még szétforgácsolta a keresztlécet, de a lényeg már nem változott, továbbjutott az Empoli.

R@mbo