Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nuno Espirito Santo kijelentette, bezárultak az ajtók a 40-szeres válogatott számára, így januárban nyugodt szívvel új csapatot kereshet magának.
Joao Pereira az előző idényben még 25 bajnokin lépett pályára a Valenciában, idén azonban még egyetlen perc sem jutott a portugál válogatott bekknek. A 30 éves játékos teljesen körül kívülre került, és úgy néz ki, ez nem is fog változni.
„Barragan és Cancelo személyében két olyan jobb oldali védőnk van, akik jobbak nála. A téli átigazolási időszakban nyitva lesz számára az ajtó, távozhat” – mondta a Denevérek edzője, Nuno Espirito Santo.
A nyárig szerződéssel rendelkező Pereira még 2012-ben 3,7 millió euróért, a Sportingtól igazolt a Valenciához, amelynek színeiben 75 mérkőzésen léphetett pályára.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.