Az Inter otthon égett meg az Udinese ellen – videóval

Az Inter ugyan megszerezte a vezetést, az Udinese azonban végül fordítani tudott Roberto Mancini együttese ellen, amely immár csak a 12. a Serie A-ban.

Kép forrása: Tuttosport

Inter – Udinese: 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Icardi (44.) ill. B. Fernandes (60.), Théréau (71.)

A találkozó elején Thomas Heurtaux keveredett valahogy a kapu elé, de fölé bólintott a védő, majd a túloldalt Orestis Karnezis mentett nagyot a berobbanó Rodrigo Palacio elől. A hazaiak nyomása a játékrész derekára teljesedett ki, ekkor Mateo Kovacic kapott labdát, majd egy tökéletes átvétel után az ötösről a keresztlécre bombázott, a kipattanót Palacio még visszaküldte, de az már elakadt a védőfalban.

A 35. percben Antonio Di Natale is lehetőséghez jutott, de kissé önző volt a rutinos támadó, végül pedig csúnyán mellé durrantott. A félidő végén ismét kitörtek a vendégek a sündisznó-állásukból, ezt pedig kegyetlenül kihasználták Roberto Mancini tanítványai, Fredy Guarín ugratta ki Mauro Icardit, aki kissé balról a kilépő Karnezis mellett higgadtan a hálóba lőtt, 1-0.

A fordulás után gyorsan megkapták a meccslabdát is a milánóiak, három az egyben törhettek kapura, Dodo azonban rossz döntést hozott, ez pedig a későbbiekben megbosszulta magát. Ezt követően kezdett feléledni az Udinese is, Di Natalét kellett Samir Handanovicnak megállítania, egy óra után viszont már a szlovén hálóőr is tehetetlen volt, Bruno Fernandes lőtte ki 20-ról védhetetlenül a hosszú sarkot, 1-1.

A 71. percben aztán jött a hidegzuhany az Inter számára, Palacio gyenge hazaadására Cyril Théréau csapott le, a támadó pedig Handanovicot megkerülve a kapuba passzolt, 1-2. Roberto Mancini a végén a találkozó mellett sérülés miatt még balhátvédjét is elvesztette, Andrea Stramaccioni pedig győzelemmel távozhatott egykori együttesétől.

R@mbo