Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Angol lapértesülések szerint a londoniak menedzsere, Arséne Wenger ismét rámozdulna a Szpartak brazil válogatott játékosára.
Az angol sajtó már többször megírta, az Arsenal előbb-utóbb igazolhat valakit Mathieu Flamini posztjára, mivel a francián kívül nincs igazán az angoloknak a védekezésre specializálódott középpályása. A Daily Mail értesülése szerint Arséne Wenger már a célpontját is megtalálta, a rutinos menedzser ugyanis egy év után ismét megpróbálkozna Romulo Londonba csábításával.
A lap úgy tudja, a játékstílusa miatt az Arsenal korábbi legendájához, Gilberto Silvához hasonlított 24 éves játékos boldogan váltana is, a Szpartak Moszkva azonban nehezen engedné el őt, nyolc millió font mellett kölcsönbe Yaya Sanogót is kérné Wengertől, aki ebbe nem szeretne belemenni.
Az angolokon kívül hazájából az Internacional és a Flamengo is szívesen lecsapna a brazil válogatott középpályásra.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.