Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szombaton kialakult a 2014-es Klubvilágbajnokság elődöntőjének párosítása, megtudtuk, hogy kivel játszik a döntőbe jutásért a Real Madrid. Tovább tart az új-zélandi meglepetés, míg a másik párharc méltatlan időjárási körülmények között ért véget.
Auckland City (új-zélandi) – ES Szétif (algériai) 1-0 (0-0)
G: Irving (52.) ill. –
Már a marokkói bajnok Magreb Tétuan kiverése is hatalmas meglepetésnek számított, az Auckland City szombaton pedig újabb meglepetéssel rukkolt elő, azzal, hogy kiejtette az afrikai kontinens BL-győztesét. Hiába játszott fölényben a Setif, a kapu előtt semmi nem jött össze. Ellenben a túloldalon az angol Irving betalált az 52. percben, ezt az előnyt pedig megőrizte az új-zélandi csapat, mely az elődöntőben az argentin San Lorenzo ellen küzd majd meg.
Cruz Azul (mexikói) – Western Sydney Wanderers (ausztrál) 3-1
G: Torrado (89., 118. – mindkettő büntető), Pavone (108.) ill. La Rocca (65.)
Kiállítva: – ill. Spiranovic (74.), Topor-Stanley (102.)
Kis híján az ausztrál Western Sydney Wanderers is hatalmas meglepetést könyvelt el, ám La Rocca 65. percben szerzett vezető találata nem tartott ki. A 74. percben Spiranovic megkapta második sárgáját és idő előtt mehetett zuhanyozni. Úgy tűnt, hogy ennek ellenére kivédekezi a mérkőzést a Sydney, azonban a 89. minutumban büntetőt kaptak a mexikóiak, Torrado pedig értékesítette a tizenegyest, hosszabbításra mentette a párharcot. Hozzátesszük, hogy nem érdemtelenül, hiszen a kapu előtt sokkalta aktívabb volt a Cruz. Az első ráadásban a 102. percben aztán kilenc emberre fogyatkozott a Wanderers, Topor-Stanley is kiszállt, ezzel pedig minimálisra csökkent az ausztrálok esélye. A 108. percben Pavone talált a kapuba, s szerzett vezetést a mexikóiaknak, míg az i-re a pontot Torrado tette fel két perccel a vége előtt, amikor is újabb büntetőt értékesített egy beadást történő kezezést követően. A Cruz Azul lesz a Real Madrid ellenfele kedden az elődöntőben, míg a Sydney az ötödik helyért meccselhet.
Ami az időjárást illeti, a felek méltatlan körülmények között küzdöttek, a pályán hatalmas tócsákban állt a víz, olykor a vízilabda közelebbi sportágnak tűnhetett, mint a labdarúgás. Látunk már nem egy és nem kettő meccset ilyen körülmények között elnapolni. Ami pedig a kapuralövési arányokat illeti, 26-8 volt a Cruz Azul javára, így a drámai fordítás nem érdemtelen…
Nyolcaddöntő:
Magreb Tétuan (marokkói) – Auckland City (új-zélandi) 0-0 büntetőkkel 3-4
Negyeddöntők:
December 13.: Auckland City (új-zélandi) – ES Szétif (algériai) 1-0
December 13.: Cruz Azul (mexikói) – Western Sydney Wanderers (ausztrál) 3-1
Elődöntők:
December 16.: Cruz Azul (mexikói) – Real Madrid (spanyol)
December 17.: Auckland City (új-zélandi) – San Lorenzo (argentin)
Az 5. helyért:
December 17.: ES Szétif (algériai) – Western Sydney Wanderers (ausztrál)
Bronzmeccs:
December 20.: második elődöntő vesztese – első elődöntő vesztese
Döntő:
December 20.: második elődöntő győztese – első elődöntő győztese
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.