Farina bombájával előzött a Depor – videó, eredmények, tabella

A 15. forduló zárómérkőzését rendezték ma este a La Ligában, ahol a Deportivo és az Elche játszott egy igazi kiesési rangadót.

Meglepetésre egyoldalú játékot hozott a Depor-Elche kiesési rangadó. Mindkét együttes kieső helyről várta ezt a mérkőzést, így az itt megszerezhető három pont eszmei értéke felbecsülhetetlen. Épp ezért két elszánt csapat ádáz versengésére volt kilátás, ám ma este abból a kettőből csak egy volt pályán. Mégpedig a hazaiak. A Depor azonnal magához ragadta a kezdeményezést. Az Elche csak epizódszerepet töltött be, vagy talán még azt sem. 70%-ban a Deportivo birtokolta többet a labdát. A jó labdatartás mellett viszont a kapura is veszélyesek voltak. Többször próbálkoztak kapura lövéssel, és a 22. percben már vezettek is. A jobboldalon induló támadás középen ért véget. Farina kapott labdát, majd egy csel után pazarul lőtte ki a hosszú fölsőt.

http://www.dailymotion.com/video/x2cmf09_deportivo-elche-farina-1-0-22-15-12-2014_sport

A játék képe ez után sem változott. Az Elche nem tudott többet mutatni, megmaradt a hazai dominancia. A Riazor közönsége elégedett lehetett a látottakkal, hiszen nagyon kevés esély mutatkozott egy vendég találatra. A meccs hajrájára már egyértelmű volt hogy ezen az estén ki a jobb csapat. Az Elche fejben feladta a találkozót, odaajándékozva ezzel a három pontot a Deportivo La Corunának. A Depor ezzel több helyet is ugrik a táblázaton, egészen a 16. helyre, amivel ha kicsivel is, de elkerül a kieső zónából. Ezzel a vereségével az Elche jelen pillanatban utolsó a táblázaton.

Deportivo La Coruna – Elche 1:0
G: Farina (22.)

Eredmények:
Real Sociedad – Athletic Bilbao 1:1
Atletico Madrid – Villarreal 0:1
Sevilla – Eibar 0:0
Espanyol – Granada 2:1
Malaga – Celta Vigo 1:0
Cordoba – Levante 0:0
Valencia – Rayo Vallecano 3:0
Getafe – Barcelona 0:0
Almeria – Real Madrid 1:4

A tabella élmezőnye:
1. Real Madrid 39 pont (55:13), 2. Barcelona 35 p. (36:7), 3. Atletico Madrid  32 p. (27:13), 4. Sevilla 30 p. (25:17), 5. Valencia 28. p (28:13)

Góllövőlista:
1. Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 25 gól
2. Messi (Barcelona) 13 gól
3. Neymar (Barcelona) 11 gól
4. Bacca (Sevilla) 10 gól
5. Benzema (Real Madrid) 8 gól
6. Larrivey (Celta Vigo) 7 gól
6. Bale (Real Madrid) 7 gól

Baranyai Balázs