Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A korábbi nyilatkozatokkal, és sejtelmes utalásokkal ellentétben drámai döntést hozott Thierry Henry, aki nemrég árulta el hivatalos Facebook oldalán, hogy két évtizednyi profi pályafutását lezárni kívánja.
Thierry Henry már évek óta az észak-amerikai profiligában játszott, ám a legnagyobb siker, vagyis az MLS bajnoki cím nem jött össze számára, hiába is szerepelhetett minőségi csapattársak, és körülmények között, a New York Red Bulls-nál.
Thierry Henry az öreg kontinensen, az Arsenal színeiben, illetve a francia válogatottnál volt a csúcson. Lényegében mindent megnyert, amit csak profi futballista megnyerhet, talán inkább csak az egyéni díjak kerülték el jobbára.
„Titi” így búcsúzott, a legnépszerűbb közösségi portálon:
„20 év játék után úgy döntöttem, hogy visszavonulok a profi labdarúgástól. Ez egy hihetetlen utazás volt, és szeretném köszönetet mondani a rajongóknak, a csapattársaknak, és mindenkinek az AS Monaconál, a Juventus-nál, az Arsenalnál, az FC Barcelonánál, és a New York Red Bulls-nál, és természetesen a francia nemzeti csapatnál, hogy ilyen kellemes helyzetet adtak nekem, a játékhoz.
Eljött az ideje, egy másik karriernek, és örömmel mondhatom, hogy visszatérek Londonba, és csatlakozom a Sky Sports-hot. Remélhetőleg megoszthatom néhány meglátásomat, megfigyelésemet, és tapasztalatomat, amit az évek során megtanultam, srácok.
Van néhány elképesztő emlékem (többnyire jók!). És jó pár csodálatos élményem.
Remélem annyira élveztétek, mint én élveztem ezt az egészet.
Találkozunk, a másik oldalon…”
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.