Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A római Sasok egyik középpályását szívesen tudná a csapatában Brendan Rodgers.
A Liverpool egyelőre csak árnyéka tavalyi önmagának, mindössze a 10. helyen serénykednek az angol bajnokságban. Nem csoda tehát, hogy a Mersey-partiak mestere szeretné megerősíteni csapatát, és úgy látja, hogy Ogenyi Onazi megfelelő választás lehet. A nigériai eddig nem szerepelt túl sokszor Pioli alatt, mindössze 4-szer volt kezdő, inkább csereként számít rá az edzője.
Onazi a következőket mondta: “Ha lenne olyan lehetőségem, hogy a Liverpoolba szerződök, nem tudnék nemet mondani. Egy nagy csapatról beszélünk, és mindig is szerettem volna Angliában játszani. Az átigazolási szezon még nem vette kezdetét, lesznek ajánlatok mindenhonnan, bonyolult ügy.”
A Vörösök védelme finoman szólva sem áll biztos lábakon, 24 gólt kaptak eddig, de elképzelhető, hogy ez nem csak a védők, illetve a borzasztóan formán kívüli Mignolet hibája. Ha a középpálya jobban megszűrné a támadásokat, akkor kevesebb dolga lehetne a védelemnek, Onazi ebben pedig nagyon is tud segíteni.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.