Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Serie A-ban a 2015-ös esztendőt igazi rangadó nyitja meg, a Lazio a szintén a dobogóért küzdő Sampdoriát látja vendégül. A 17. fordulóban a zárás is igazán pikánsra ígérkezik, a listavezető Juventus az újjáépülő Intert fogadja.
A mai napon vérbeli rangadóval indulnak a Serie A 2015-ös küzdelmei, a jelenleg harmadik Lazio a csak rosszabb gólkülönbsége miatt ötödik Sampdoriát látja vendégül. Az utóbbi időkben inkább a döntetlenekre beállt együttesek csatájából a fővárosiak jöhetnek ki jobban, impozáns hazai mérlegük mellett ugyanis nagyban kedvezhet Stefano Pioli tanítványainak, hogy a genovaiak immár nem számíthatnak házi gólkirályukra, a Nápolyba tartó Manolo Gabbiadinire.
Kedden igazi meccsözön vár majd az olasz foci szerelmeseire, a kezdő lépést pedig egy igen izgalmasnak ígérkező találkozó adja meg, a bajnoki címért hajtó Romára az Antonio Di Natale által vezetett Udinese vár majd. Rudi Garcia Francesco Tottin kívül nem számíthat Gervinhóra és Seydou Keitára sem, viszont a hazaiak is foghíjasak lesznek, nem lesz Luis Muriel mellett még további négy alapember sem a kissé bukdácsoló hazaiaknál.
A délutáni dömpingben a Milan már Fernando Torres nélkül, de Alessio Cercivel a fedélzetén fogja fogadni a válogatott duója által vezetett Sassuolót. Filippo Inzaghi ugyan nem számíthat Philippe Mexésre és Nigel De Jongra sem, azonban a lombardoknak hazai mérlegüket látva így is be kellene darálniuk a szezon egyik meglepetéscsapatát, bár a tavalyi 4-3-s idegenbeli zakó még biztos élénken él a milánóiakban.
Az év végére kipukkadó, de még így is hatodik Genoára a kiesés elől menekülő Atalanta vár majd, a találkozónak pedig külön pikantériát ad Mauricio Pinilla pályára lépése, aki éppen most igazolt át a bergamóiakhoz. A múltat nézve a döntetlenre van realitás, a hazaiaknak azonban nagyon kell a három pont.
A vendégként szinte verhetetlen Fiorentina még nagyobb mélységbe taszíthatja a Parmát, ezzel léphetnek közelebb a dobogóhoz a Violák, míg a Paulo Dybala által vezetett Palermo az immár Gianfranco Zola irányította Cagliarin lökhet egyet. A veronai együttesekre igen fontos mérkőzés vár, a Chievo a Torinót fogadja, a Hellas pedig az igen masszív Empolihoz látogat.
A Rafael Benítez vezette Napoli az idényben mindössze egy győzelemmel rendelkező Cesenával csap össze, ez pedig kiváló alkalom lesz a dél-olaszoknak a felzárkózásra. Marek Hamsíkéknak a Szuperkupa-győzelem már megadta a kezdő lökést, most pedig ezt kihasználva tovább szárnyalhatnak a nápolyiak.
A forduló záró mérkőzésén a bajnok Juventursa az immár Lukas Podolskival felvértezett Inter vár majd. Massimiliano Allegri együttese szinte verhetetlen hazai környezetben, ráadásul az ellenfeleknek mindössze hétszer sikerült mattolniuk Gianluigi Buffont a bajnokságban, a milánóiak támadói pedig nincsenek csúcsformában. Roberto Mancini emellett azért is aggódhat, hogy ingadozó védelme mihez tud majd kezdeni a Paul Pogba – Carlos Tévez kettőssel. A Nerazzurit mindenesetre fűtheti a vágy, 2012 óta ugyanis nem tudták legyőzni a nagy riválist, amely legutóbb 3-1-es csapást mért rájuk, így van miért visszavágni.
A Serie A 17. fordulójának menetrendje
Hétfő
20:45 Lazio – Sampdoria (DigiSport 1)
Kedd
12:30 Udinese – AS Roma (DigiSport 1)
15:00 AC Milan – Sassuolo (DigiSport 1)
15:00 Chievo – Torino
15:00 Empoli – Hellas Verona
15:00 Genoa – Atalanta
15:00 Palermo – Cagliari
15:00 Parma – Fiorentina (SportKlub)
18:00 Cesena – Napoli (SportKlub)
21:00 Juventus – Inter (DigiSport 1)
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.