Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bár még csak a nyáron tette át munkahelyét Sevillából Barcelonába, a horvát válogatott Ivan Rakitic, a középpályás már most nagyon kötődik a katalán város csapatához.
Rakitic-et azzal a céllal szerződtette az FC Barcelona, hogy a középpályán méltó örököse legen, az egyre inkább kiszoruló Xavi Hernándeznek. Ez a komoly elvárás nem véletlen, a korábbi Schalke játékossal szemben, lévén a Sevilla csapatánál igazi vezéregyéniség volt, lévén kihasználta tehetségét, illetve nagyon otthonosan érezte magát, az andalúzoknál.
Rakitic nem kímélte a dicsérettel általa legjobbnak tartott csapattársát, illetve jelenlegi vezetőedzőjét sem, ám mégis érezhető mondandójából, hogy hiányzik neki a Sevilla, és visszavágyik majd oda elébb, vagy utóbb:
„Messi csodálatos, a legjobb a világon, és az maradhat még sok éven át. Luis Enrique hasonlít Unai Emeryre, arra ahogy készül a meccsekre, a csapatával. Az is mindig világos, hogy mi az, amit kér tőlünk, elmagyaráz minden részletet, és könnyen érthetővé teszi minden igényét.” – nyilatkozta, a horvát válogatott csillag.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.