Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Napoli Gonzalo Higuaín vezetésével egy négyest vágott a Cesenának, Domenico Di Carlo együttese így hirtelen a táblázat alján találta magát.
Cesena – Napoli: 1-4 (0-2)
Gólszerzők: Brienza (75.) ill. Callejón (29.), Higuaín (41., 72.), Capelli (64. – öngól)
A találkozó elején még kissé álmosak voltak a dél-olaszok, ezt pedig a hazaiak igyekeztek is kihasználni, Franco Breinza fejesét azonban Rafael Cabral hárítani tudta. Negyed óra játék után Luca Valzania eresztett meg egy sistergős löketét, de ő sem járt szerencsével, majd a 28. percben Hugo Almeida bólintott, de a háló ezúttal is érintetlen maradt.
Szinte azonnal jött a Napoli válasza is, José Callejón használta ki, hogy elé került a labda, és hét méterről elemi erővel a kapuba bombázott a spanyol szélső, 0-1. Még a fordulás előtt jött az újabb pofon is, Marek Hamsík ugratta ki Gonzalo Higuaínt, az argentin pedig előbb eltolta Nicola Leali mellett, majd nyugodtan a hálóba lőtt, 0-2.
A fordulás után felébredtek a hazaiak is, előbb Valzania okozott zavart, majd Brienza megpattanó kísérlete kerülte el kevéssel a célt. Az 56. percben ismét szépíthetett volna a Cesena, Alejandro Rodríguez rossz labdakezelése azonban megbosszulta magát, még időben mentett a védelem.
Nem sokkal később végül csak beköszöntek a hazaiak is, Daniele Capellinek azonban ebben nem lehetett túl nagy öröme, Hamsík gyenge lövését sodorta be becsúszva a bekk saját hálójába. 0-3. Bő negyed órával a vége előtt minden kérdés eldőlt, Higuaínra nem vigyáztak, a klasszis pedig élt is vele, és könnyedén mattolta Lealit, 0-4.
A hazaiak egy szépségtapaszt végül csak feltettek, az egész találkozón nagyot küzdő Brienza lőtt kapásból a bal alsóba, 1-4. A végéhez közeledve még Dries Mertens tesztelte Lealit, aki megfelelt a vizsgán, de a Napoli így is fellépett a dobogóra, a Cesena ellenben az utolsó helyre csúszott.
R@mbo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.